.

Rendezvény részletes nézet

Cím: Függöny fel!
Helyszín: Centrál Színház, 1065 Budapest, Révay u. 18.
Leírás:

Michael Frayn riporterből lett drámaírónak akkor jutott az eszébe a Függöny fel! című komédia  ötlete, amikor kis híján elaludt egy barátja színdarabján a nézőtéren, és hirtelen arra ébredt rá, hogy a színház mennyivel viccesebb hátulról, a színfalak mögül, mint elölről.


Ez 1982-ben történt Londonban, ahol  ezt a komédiát egyből  az év legjobb vígjátékának választották meg.  1992-ben filmet forgattak belőle, Michael Caine -nel a Rendező szerepében. 


A komédia egy színházban játszódik, egy nulla minőségű színdarab turnéra indulás előtti főpróbáján. Az első felvonásban nézőként azt látjuk, amit a szerencsétlen, balfék rendező is, akinek a keze között nem csak a leharcolt tásulata, de a magánélete is széthullik. A második felvonásban ugyanazt látjuk mint az elsőben, éppen csak a  turné utolsó előadásán és hátulról. A kulisszák mögül. Ahol aztán végképp minden szereplőről kiderül minden. A színészek közötti személyes konfliktusok a végletekig éleződnek, a kellékek megbokrosodnak, a stressz úrrá lesz mindenkin.  A groteszkké vált katasztrófa teljességgel elkerülhetetlen.  Az egymásba omlott társulat alig várja, hogy lemenjen végre rájuk a függöny.


A különös színházi szerencsétlenségben, a mindennap katasztrófáiban ismerhet magára a néző. Arra, amikor az alkalkalmatlanság és a tehetségtelenség okvetlenül maga alá temeti mindazokat, akik képtelenek megoldani az életüket és adottságnak fognak fel mindent, amin egyébként változtathatnának.


Mindeközben persze mindenki leesik a székről a röhögéstől.

                                                

 

 

 

 

Függöny fel!

 

- komédia két felvonásban -

 

Fordította:

 

Baráthy György

 

Szereplők:

 

 

Dotty - Mrs. Clackett:    Pokorny Lia
Lloyd - Rendező:   Schmied Zoltán
Garry - Roger Lillicap:  

Bereczki Zoltán

Szemenyei János

Brooke - Vicki:   Ágoston Katalin
Poppy - Rendezőasszisztens:  

Szilágyi Csenge

Frederick - Philip Brent Sejk :   Cserna Antal
Belinda - Flavia Brent:   Botos Éva
Tim - Ügyelő:   Vári-Kovács Péter
Selsdon - Betörő:    Papp János

 


Képek:
Időpontok:
2018.12.23 19:00
2019.01.11 19:00
2019.01.27 19:00
2019.02.03 19:00
2019.02.09 19:00
2019.02.24 19:00
Jegyárak:
3500 Ft
4700 Ft
5700 Ft
6900 Ft
.