.

Rendezvény részletes nézet

Cím: Infected Mushroom, Skazi, Yahel
Helyszín: Budapest Park, 1095 Budapest, Soroksári út 60.
Leírás:

Kapunyitás: 18:00

A több mint két évtizede indult INFECTED MUSHROOM az elektronikus zene egyik legfontosabb úttörőjeként vált ismertté a szcénában. A neves DJ Magazine kétszer is a világ 10 legfontosabb DJ-i közé választotta őket; több tízmillió lejátszással és egy igazi elvakult rajongóbázissal a hátuk mögött a Los Angeles-i bázisú, de izraeli származású páros az elektronikus zene egyik legerőteljesebb kis királyságát építette ki maga körül.
 
Hat év után július 12-én pedig végre visszatérnek a Budapest Park színpadára, ahová túlvilági ütemeik és hallucinogén dallamaik mellett tavaly decemberben megjelent stúdióalbumuk anyagát is magukkal hozzá majd! És ez még nem minden: az Infected után két - szintén izraeli illetőségű - szupersztár producer áll a DJ pult mögé - SKAZI, aki a punk rock műfajából nyergelt át a pszichedéliába, illetve a folyamatosan listavezető trackeket szállító YAHEL.
 
Az estét pedig tovább színesíti az XYU ritkaságszámba menő fellépése - Mester Tamás egyedülálló és lélegzetelállító elektronikus zenei utazásával kiegészülve egy valóban verhetetlen line-uppal várja a Budapest Park a goa és a trance szerelmeseit!
Képek:
Időpontok:
2019.07.12 18:00
Jegyárak:
6999 Ft
.