.

Rendezvény részletes nézet

Cím: Helloween - United Alive World Tour Part II
Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna, 1143 Budapest, Stefánia út 2.
Leírás:

Helloween koncert az Arénában: mindhárom énekesét hozza a német metal zenekar

Töretlen lendülettel, és mindhárom legendás énekesével áll a Sportaréna színpadára a Helloween 2020-ban. A német power metal zenekar Kai Hansen, Michael Kiske és Andi Deris összefogásával ad ki a nyár végén egy új lemezt, amit Budapesten október 19-én mutatnak majd be élőben.

2020-ban is zakatol tovább az immár 35 éve működő német power metal legenda, a Helloween. Csakúgy, mint a pár évvel ezelőtti, nagy sikerű Pumpkins United turné során, az idén indított, és jövőre folytatásra kerülő United Alive koncertkörúton is feltűnik majd a zenekar mindhárom énekese: az alapító gitáros-énekes Kai Hansen, illetve Michael Kiske és Andi Deris is. A 2019-es fellépésekről készített koncertfilm ajánlóját itt nézhetjük meg: https://youtu.be/Qiw2kBN7xqY

A frontemberek barátságáról Andi Deris nemrég így nyilatkozott: "A Pumpkins United turné két éve alatt igazi csapattá, zenekarrá kovácsolódtunk össze, így mind nagyon lelkesek vagyunk a most zajló új nagylemez felvételei kapcsán, hiszen alkotóként ez egy igazán felvillanyozó lehetőség"  A turnén kialakult héttagú felállás Hamburgban készíti az új lemezt, méghozzá ugyanazt az analóg vezérlőpultot használva, amin anno Master of The Rings, a Time of the Oath és a Better than Raw is született.

Az új Helloween nagylemez megjelenése a következő nyár végén várható, és ezt követően, szeptemberben indul majd el az a turné, amelynek Budapest is része: október 19-én egy igazán hangos és látványos Helloween bulira készülhetünk, méghozzá a Papp László Budapest Sportarénában.



 

Képek:
Időpontok:
2021.05.03 20:00
Jegyárak:
12900 Ft
13900 Ft
15900 Ft álló és ülő
18900 Ft kiem.álló és ülő
.